Kalandos utazás Mentawaira

Az elmúlt hetek történései életem talán legkalandosabb és egyben legcsodásabb élményei közé tartoznak. Egyszerűen nem találok szavakat Indonézia kulturális sokszínűségére. Elképesztő vallási kavalkád van errefelé (hinduizmus és buddhizmus egyszerűen rabul ejti az embert).
Az ázsiai gondolkodás sem mindennapi kuriózum. Az élethez való hozzáállás, valamint a problémamegoldás merőben eltér az Európaitól. Az előbbit érdemes lenne elsajátítanunk, utóbbin viszont lenne min csiszolniuk. Az otthoni jól megtervezett pörgős hétköznapjaimat felváltotta a spontán életvitel: éljünk a mának, ki tudja mit hoz a holnap; majd megoldom, ha eljön az ideje. Talán a következő bejegyzések érzékeltetik majd mire is gondolok.

Mielőtt mélyebben belemennék a részletekbe, a családnak (főként szüleimnek) üzenem:  lehet lesznek részek, amik talán rezegtetik majd a lécet, de kérlek ne aggódjatok fölöslegesen! Minden a lehető legnagyobb rendben! Az éremnek mindig két oldala van, így nem maradhatott ki némi izgalom az utazások során.:)

Jó szórakozást!:)

Mentawai 

Ha az ember rákeres Mentawaira szebbnél szebb képeket talál az interneten. Pálmafák amerre a szem ellát, korallzátonyok és több méter magas hullámok törik meg a kékellő óceán látképét. Az utóbbi miatt  a szörfösök számára a hely kész paradicsom (állítólag a világ 10 legjobb helyei között szerepel). A sziget alig 12 órányira van Padangtól, így semmiképp se hagytam volna ki a lehetőséget, hogy ellátogassak a környékre.

A szervezés nem ment teljesen zökkenőmentesen.Csupán néhány hetet vett igénybe. Ennek oka részben a változó menetrend volt. Az internetnek és indonéz barátunknak hála 2 hét után sikerült megvenni a 9fős jegyet. 6 lány - 3  kínai és 3 európai - valamint 3 srác - 2 német és 1 indonéz (Nanda) - vett részt a kiránduláson. Többségük angol/német tanárként dolgozik, ki az iskolában, ki az árvaházban.

Tudni kell, hogy a környéken nem lehet retúrjegyet kapni, sőt az sem hátrány, ha a társaságban valaki beszéli a helyi nyelvet. Őszintén szólva kicsit félve vágtam neki a 3 napos túrának tudván, Szumátrában bármi megtörténhet, félnapos késekről nem is beszélve! Ennyi bőven elég ahhoz, hogy visszaúton lekéssem a Balira induló járatot.    

Indulás előtte még közösen vásároltunk pár dolgot az útra. Sose felejtem el Nico szavait: "Anita, csak ami szükséges vacsira és reggelire. Fölöslegesen ne cipekedj." Na, igen persze, ahogy azt a tapasztalatlan európai turista elképzeli. Még jó, hogy 1,5l ásványvizet vettem és egy csomó chipset meg kekszet. Közel félórás séta után megpillantottuk a hajónkat a kikötőben. Vagyis a fabárkánkat.  Kérdően néztünk kedves szervezőnkre, aki inkább egy szót sem szólt. Persze mondanom se kell, az összes utas tekintete ránk szegeződött. Valószínűleg nem nagyon láttak fehér embert azelőtt.

Beszálláskor odajött hozzánk a jegykezelő, aki erősen javasolta, hogy fizessünk védelmi pénzt. Mivel Nanda is először utazott Mentawaira, nem ismerte a helyi szokásokat, mi meg nem akartunk kockáztatni - ki tudja mit jelent ez errefelé- így megfizettük az összeget.

Egy fadeszkán vezetett az út a kikötőből a hajóba. Mikor beléptem Joanna döbbent fejjel nézett vissza rám. Nem értettem mitől sápadt úgy el, majd mikor körbenéztem, nekem is kikerekedtek a szemeim. Ujjvastagságnyi poros  padlón gyümölcstől és zöldségtől kezdve dobozokon át, ketrecekbe zárt csirkékig tényleg minden volt. Ezzel persze semmi gondom nem lett volna, ha a rakományok között nem emberek hevertek volna összevissza.  - Héj, ez valóban személyszállításra alkalmas hajó?! - Egymásra néztünk a lányokkal, és kb. ugyanazt olvastam le az arcukról, mint amit ők olvashattak az enyémről: "biztosan akartjuk mi ezt a kirándulást?!" Egy széles mosoly után, egyértelmű volt a válasz: IGEN! Nem hátrálunk meg 10 órára a céltól (legalábbis ebben a hitben vágtunk bele a túrának). Körbenéztünk a hajón, de egy gombostűnyi hely sem maradt, nemhogy 9 ember számára férőhely. A létező összes szabad felületen ember volt.  Itt egy láb, ott egy kéz... vigyázz, rá ne lépj!
Végül a külső fedélzeten találtunk némi szabad felületet az asztalokon és a mentőöveken. Kb. 2 órás várakozást követően elhagytuk a kikötőt, és neki vágtunk a végtelennek látszó sötétségnek. Csak a holdfény, és egy-két kivilágított halászhajó törte meg a feketére festett óceánt.

Az első pár óra beszélgetéssel telt, majd észrevettük, hogy a távolban elég komoly vihar kezd kialakulni és pár percre rá csak úgy szórta a villámokat. A hajó meg csak úgy dobált minket fel és le. Hál'istennek a lányok többsége orvosi családból való, így elég komoly gyógyszerkészlettel szerelkeztek fel. Kb. 4 óra után mindenki úgy ette a Dramenex-et, mint a cukrot. Hogy tengeri betegek lettünk!? Hát az nem kifejezés!

Félórára rá rajtam kívül mindenki kidőlt. Egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy a padlón feküdjek a bogarak között, így nem sokat aludtam az út során. Védelmi pénzes sztorit követően eljátszottam a gondolattal, ha kirabolnak, akkor vajon hogy jutunk haza. Minimális esélyét láttam arra, hogy a szigeten lenne ATM vagy internet. Aggodalmamat nem kötöttem más orrára, de mint utólag kiderült a sziget azon részén ahol megszálltunk még térerő sem volt, nemhogy ATM:))) 

Miután sikerült túllépnem a kérdésen, a hátizsák legaljába tettem minden fontos iratot és pénzt, majd visszakerültem a jelenbe. Felnéztem és az elém táruló látvány egyből mosolyt csalt az arcomra.

Mentawai felé

Mintha egy ütős parti végét láttam volna magam előtt. Itt jegyezném meg, hogy a kiruccanás alatt, ennél extrémebb helyeken is aludtam. A hajó belsejében nem mertem fényképezni, talán jobb is. Örök emlék marad, még most is látom lelki szemeim előtt, az illemhelyiségről ne is beszéljünk - rémálmaimba se kerüljön újra elő. Tényleg nincs extra elvárásom itt Szumátrában, mint angol wc, kézmosó meg ilyenek, de azért igazán beruházhattak volna egy villanykapcsolóra meg egy kapaszkodóra!:)
Mókás belegondolni, hogy kerek egy hónappal ezelőtt kicsit más élethelyzetben, más problémákon gondolkodva és más körülmények között hajtottam álomra a fejem valahol Európában. :) Mielőtt valaki megkérdezné megérte-e a váltás, a válasz egyértelműen: IGEN! 

:)

Hajnali 5-kor ébredezett a hajó, az emberek felkeltek reggelizni, mivel napfelkelte után ugyebár jó muszlim nem eszik ramadán idején. Pár órával később kikötöttünk egy szigeten. Közel 1 óra alatt kirakodtak a hajóból majd kiengedték az embereket is.

Mi vártuk, hogy folytassuk utunkat a végállomásra, de mint kiderült valami oknál fogva csak másnap reggel indult tovább a hajó. Persze, konkrét magyarázatot nem kaptunk, még akkor sem mikor a menetrendet és a jegyünket mutogattuk a kapitánynak. További 4 órát követően találtunk egy hajóst, aki elvitt minket. Igazi angkot feeling volt a csónakban. Művészien űzik, hogy lehet bepasszírozni minél több embert egy icipici helyre. Első alkalmak egyike, mikor a német srácok arcán is felfedeztem az aggodalom jelét. Végre!:)
Késő délutánra meg is érkeztünk, elfoglaltuk a szállást, majd közelebbről megnéztük a partszakaszt. Itt találtam életem eddigi legnagyobb kagylóját!

Esti tábortűz és rostonsült hal várt minket fürdés után, amit hajnalba nyúló beszélgetések és egy jó pókermeccs követett. Csodás másfél napot töltöttünk Mentawai-on, ahol megismerkedtünk egy holland-angol frissen érettségizett fiatal párral. Épp világ-körüli úton voltak. Érdekes volt velük beszélgetni. Elgondolkoztam azon, hogy képes lennék-e nyakamba venni a világot, úgymint ők, és akár Ausztráliában almát szedni, Szingapúrban felszolgálni vagy akár Új-Zélandon állatokat etetni. Hihetetlen életfilozófiájuk van. Csak úgy pislogtam. Lehet, még se vagyok annyira nyitott, mint gondoltam?! Bőven van még mit tanulni!:)

Visszaúton szerettünk volna első osztályú helyjegyet venni, de mind elkelt. Padang felé a kompon sokkal barátságosabb kép tárult elénk, mint azelőtt. Bár annyira nem örültünk, mikor a mellettünk ülő nő befoglalta a borzasztóan kényelmetlen SZTK-s székünk alatti szabad felületet is. 5 óra után már minden bajom volt, nem az én derekamnak találták ki ezt az ülést. Egy kedves, jól öltözött indonéz férfi odajött hozzám és megkérdezte segíthet-e. Nemigazán értettem a dolgot, és hogy miben tudna nekem segíteni. Majd a pult felé mutogatott - Hát az tuti, hogy nem fekszem be a pult mögé! - gondoltam magamban. Aztán észrevettem, hogy a pult mögött volt egy pici ablak, amin az első osztályra lehetett rálátni. Kiderült a férfi két székkel többet foglalt magának az első osztályon (a csomagjainak!!!), így felajánlotta nekem az egyiket. Nem akartam elhinni, hogy a maradék 5 órát légkondis helyen, volánbuszos ülésben aludhatom végig. 

Padang felé a kompon

Mindent összegezve igazán kalandos hosszú hétvégét töltöttünk a szigeten, sőt a csatlakozást is elértem Balira, mivel késett a repülőm 3 órát! ohhh yeeaaahhh!!!:)