2012. július 11., szerda

arrived@KL


Malajzia

Az időeltolódás és az egy napos repülőút után kicsit nehéz napirendre térni, ezért úgy döntöttem hasznosan töltöm az időmJ Jelenleg, helyi idő szerint hajnali 4:03 (otthon 22:03) van. Az út nagyon hosszú volt, először Budapestről Kairóba tartottam (3 óra), ahol is megismertem egy nagyon kedves zoológus kutatót. Az első pár óra biológia-földrajz ismereteim bővítésével telt (pl. egy érdekesség: a magyar túzok a legnehezebb még repülni tudó madár a földön, new info). Afrikába érkezve rá lehetett látni a Nílusra, és pont a vörös ködben izzó naplementében landoltunk. Ahogy kiszálltam, egyből érezni lehetett a levegőben a só illatát, a sivatagi forróságról nem is beszélve. Röviddel az érkezés után, egy kedves thai lánnyal szóba elegyedtem, mint kiderült egy járatra volt foglalásunk, de meglepődve tapasztaltuk, hogy különböző reptér volt feltűntetve a beszállókártyáinkra.

Egyptair - Kuala

Mondanom se kell, első utunk az információs pult volt, ahol is megnyugtatták a leányzót, hogy Bankokban is megállunk félórára. A 4 órás várakozás alatt körbe jártam az üzleteket, és amit csak lehetett, megnéztem. Nagyon más a check in rendszerük, 2,5 órát kellett várnom, mire a 3. átvilágításra sor került, és bejutottunk egy ülésekkel teli váróba indulás előtt félórával.

Várakozás Kairóban

Esti fények Kairó felett


Következett a leghosszabb szakasz, közel 9 óra. Nagyon modern, 330-300-as airbussal utaztam, ami minden jóval fel volt szerelve. Nagy nehezen sikerült a monitort aktiválnom (szerencsére a mellettem lévő srác feladta, és átült egy másik helyre). Így esett, hogy sikerült 2 széket befoglalnom az alváshoz, ami talán 2x másfélóra lehetett. Reggel, gyönyörű tájakon keresztül repültünk. 

Bankok 1.

Bankok 2.

Valami fantasztikus látvány volt az Indiai- óceánon fekvő kis szigeteket felülről látni. Bankok is csodás, de sajnos sokat nem láttam belőle (még). Kuala Lumpurba érve még nagyobb meglepetésért. Már maga a reptér káprázatos, a városról nem is beszélve! 

 KL - reptér 1.

KL - reptér 2.

A transzfer busszal megérkeztem a KL Sentralba. Uhh valóban, a taxisokkal nagyon vigyázni kell. Ilyen tapadókorongokat még nem láttamJ
Hát igen, nem nőnek találták ki a bőrönddel való közlekedés Kuala Lumpurban, mindenhol lépcsőt kellett mászni és magasak a padkák. Volt egy kis kavarodás, mire megtaláltam a szállást, ami tökéletes apropója volt az esti városnézésnek Bukit Bintang-ban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése